2017. február 27., hétfő

Oscar 2017

A tavalyi évhez hasonlóan ismételten sikerült élő online közvetítésen keresztül követnem a 89. Oscar-gálát, és meg kell mondjam, a show végi bakitól eltekintve meglepően jó és kreatív műsort láthattunk. Justin Timberlake Oscar-jelölt dala azonnal megalapozta a kellemes hangulatot, Jimmy Kimmel pedig hozta a formáját, mind a nyitómonológját, mind a műsort színesítő szkeccseket illetően. Szoktam nézni videórészleteket a talk-showjából, és bírom a stílusát, poénos, kreatív figura, és szerencsére nem kellett csalódnom benne, a show-t is okosan vezényelte le. Térjünk át a díjazottakra!
Az első és legfontosabb dolog, hogy a magyar rövidfilm, a Mindenki megnyerte kategóriájának Oscar-díját, így a Saul fia tavalyi - méltán megérdemelt - aranyszobrocskája után ismételten magyar sikernek örülhettünk. Ezúton is gratulálok a film alkotóinak, szereplőinek és a jövőbeni munkájukban további sok sikert kívánok!!! A többi kategóriára átugorva: szerintem nem születtek nagy meglepetések. Az élő közvetítésben is sokszor visszatértek rá, hogy a Kaliforniai álom a 14 jelölésének kevesebb, mint a felét tudta díjra váltani, de én nem is bánom ezt, mert jó volt látni, hogy az Akadémia nem úgy gondolkodik, hogy egyetlen filmnek ad minden díjat, hanem egyik-másik kategóriában más filmet részesít előnyben a nagy esélyessel szemben. Egyébként a Kaliforniai álom alkotóinak nincs okuk panaszra (na jó, az utolsó díj fiaskója miatt igen, de amúgy nem), az a hat Oscar is elég szépen csillog. Nagyon nem is mennék bele a nyertesek elemzésébe, a bejegyzés végére belinkelem a teljes listát; összességében szerintem jó helyre kerültek a díjak, nem igazán tudnék egyikkel sem vitatkozni.
És akkor beszélgessünk kicsit arról a bizonyos bakiról! Hajnalban elég fáradt voltam már, mire elértek a Legjobb film kategóriához, de utána másfél órán keresztül nem tudtam elaludni, mert azon tűnődtem, hogy a fenében tudtak ekkora hibát elkövetni a szervezők. Én leginkább a két film stábját sajnálom a leginkább: a Kaliforniai álom alkotói éppen elkezdtek volna örülni a díjnak, erre pár pillanattal később kiderül, hogy át kell adniuk másnak, a Holdfény alkotóit pedig valószínűleg jó ideig fogja üldözni ez a sztori, és így elvonja a figyelmet a lényegről, a filmről. Tényleg nagyon sajnálom, hogy becsúszott ez a hiba, mert maga a gála vicces, érdekes és jól kivitelezett volt, Jimmy Kimmel és a szervezők tényleg színes ötletekkel dobták fel a műsort.
A Mindenki stábjának mégegyszer hatalmas gratula a sikerért, én nagyon reménykedem benne, hogy folytatódni fog ez a szép sorminta, és az elkövetkező években egyre többször szurkolhatunk majd magyar érdekeltségű alkotásoknak.


A Golden Globe-os bejegyzéshez hasonlóan itt is kiemelném külön a kedvenc pillanataimat a gáláról:
   - Justin Timberlake gálanyitó előadását, valamint Jimmy Kimmel monológját.
   - Jimmy Kimmel rendhagyó módon oszt szét cukorkát és kekszet a vendégek között.
   - Michael J. Fox és Seth Rogen egy DeLoreannel érkeznek meg a színpadra.
   - Jimmy Kimmel és Matt Damon évek óta tartó "háborúskodása" a gála ideje alatt sem szünetelt.
   - A Mean Tweets - Oscar Edition-részt (amikor feltűnt benne a kedvenc színészem, szó szerint elakadt a szavam :D)

A nyertesek teljes listája:
http://www.imdb.com/oscars/nominations/?pf_rd_m=A2FGELUUNOQJNL&pf_rd_p=2915818302&pf_rd_r=0EV4HDW1GXZKNK26WD0A&pf_rd_s=hero&pf_rd_t=60601&pf_rd_i=oscars&ref_=fea_acd_ac_vid_hero_cap_pri_1

Nincsenek megjegyzések: