2014. szeptember 6., szombat

Filmkritika: A galaxis őrzői

A poszt enyhén spoiler-tartalmú.

Hol is kezdjem?
Amikor kijött az első trailer ehhez a filmhez, még nem sokat tudtam róla azon kívül, hogy ez is a Marvel studios berkein belül készül. Az előzetesben feltűnt egy géppuskát dédelgető mosómedve és egy fa. Mire a reakcióm: Tessék? Ez most komoly? Bosszúállók, X-Men és Pókember után mi ez a marhaság? Aztán megnéztem a trailert másodszor, harmadszor, és kezdtem rájönni, tévedtem első alkalommal. Ez a film abszolút működőképes, csak meg kell szoknom, hogy ez eltér egy kicsit a stúdió többi filmjétől. Szóval vártam az augusztus tizennegyedikei dátumot, elképzeltem, milyen lesz megint szélesvásznon filmet nézni, és vajon milyen trailereket láthatok majd a film előtt. Csakhogy jött a lakásfelújítás. Egy nappal a premier után megérkeztek "kis" házunkhoz a kőművesek, hogy új vakolattal csinosítsák ki otthonunkat. A munka sok zajjal, porral és kosszal járt, így mozi helyett maradt a takarítás. Végül augusztus harmincadikán beköltöztem a kollégiumba, hogy elkezdjem a negyedik egyetemi évemet, és akkor már tudtam, hétvégén bent maradok, s irány a mozi! Persze féltem, hogy mit csinálok, ha leveszik a műsorról még mielőtt meg tudnám nézni, de szerencsére még vetítették. Így ma felkerekedtem egy kedves szaktársammal, hogy megnézzük e csodálatos alkotást.
És a hosszú bevezető után térjünk is rá a filmre! A történet elején megismerjük a gyermek Peter Quillt, aki épp haldokló édesanyjától búcsúzik, majd kirohan a kórházból, mire felszippantja egy űrhajó. A rövid jelenet után 26 évet ugrunk az időben (és térben), s onnantól fogva a galaxisba kerül át a sztori. Petert fosztogatóként látjuk viszont, amint épp elemel egy gömböt, ami gyakorlatilag a film középpontja, mert e körül forog a cselekmény, ezt akarja mindenki megszerezni. Peter kalandjai során találkozik Gamorával, egy zöld bérgyilkos csajjal, Draxszal, aki családjáért akar bosszút állni, Mordállyal, a fent említett géppuskás mosómedvéve és Groottal, a fával. Rövid ellenségeskedés és széthúzás után csapattá kovácsolódnak, és galaxis őrzőiként szereznek maguknak hírnevet. A továbbiakban nem szeretnék részletes leírásba bocsátkozni, aki látta a filmet, úgyis érteni fogja, mikor mire gondolok, aki pedig nem látta, az sürgősen pótolja a hiányosságát!
Ha három szóval kéne jellemeznem a filmet, akkor a 'vicces', 'látványos' és 'vagány' szavakat tudnám felsorolni. A poénok nem mindig verbálisak, sok szituációból adódó vicc van benne, de szerencsére nem válik túl bugyutává egy idő után. A látvány kidolgozottsága nem meglepő, lévén Marvel-filmről beszélünk, akár a galaxist, akár a szereplőket nézzük, remek munkát végeztek a készítők. (Olyannyira remek munkát, hogy az egyik főgonoszt, a Ronant alakító Lee Pace-t - aki Thranduil A hobbitban - nem lehet felismerni. De tényleg: még egy arcrándulása sincs, amiből megmondanád, hogy ő a tündekirály Peter Jackson fantasyjében.) A vagány jelző pedig nagyon sokszor beugrott a film nézése során, legfőképp a galaxis őrzőivel kapcsolatban. Mindegyik színészt dicséret illeti, remek munkát végeztek, még azok is, akik csak hangjukkal járultak hozzá egy-egy szereplő életrekeltéséhez.
Azonban korántse higgyétek azt, hogy hibátlan filmmel van dolgunk. Két dolog volt, ami nagyon szemet szúrt, és ezért nem voltam maradéktalanul elégedett a végeredménnyel. 1. Néha kicsit sok volt a szentimentalitás, főképp Drax történetszálában. Rendben, értem, hogy a családja elvesztése mélyen érintette, de az érzelmessége valahogy nem volt szinkronban a viselkedésével. De a többieknél is voltak részek, ahol azt éreztem, picit sok az érzelmi faktor. 2. A főgonoszok. Thanosszal semmi bajom, sőt, viszont Ronan és Nebula eléggé egysíkúak, és ebből kifolyólag rém idegesítőek voltak. Nebula az első megjelenésétől unszimpatikus és taszító volt, de nem a karakterábrázolás, hanem a színészi játék zavart. Ronan pedig nem volt igazi főgonosz számomra: nem éreztem a szavai és tettei súlyát, nem rezzentem össze, ha feltűnt, igazából semmilyen reakciót nem váltott ki belőlem, márpedig nekem ezen jegyek alapján áll össze, milyen gonosszal is van dolgunk. Ronan esetében nem tudtam eldönteni.
Még egy rövid megjegyzés: a Gyűjtő és a Végtelen Kesztyű sztorija. Ezt vártam a legjobban, mivel ez kapcsolódik valamennyire a Bosszúállókhoz, és azt gondoltam, lesz valami apró utalás a Bosszúállók: Ultron kora című filmre. Hát, tévedtem. Remélem, azért még előkerülnek majd a Marvel univerzumban, mert mind a karakter, mind a kesztyű története sok izgalmat rejt magában.
Összegzés: Aki szereti a Marvel filmjeit, annak ez sem lesz csalódás, ahogy említettem, poén van benne bőven, és a cselekmény is viszonylag jól követhető és egységes. Bátran ajánlom megtekintésre!

Értékelés: 80%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
    - A csapat négy tagja először találkozik egymással.
    - Szökés a börtönből.
    - Stan Lee elmaradhatatlan cameóját.
    - Mordály és Groot minden megmozdulását.
    - És természetesen az elmaradhatatlan stáblista utáni jelenetet.


A galaxis őrzői (Guardians of the Galaxy)
színes, magyarul beszélő film, 121 perc
Rendező: James Gunn
Szereplők: Chris Pratt, Zoe Saldana, Dave Bautista, Vin Diesel, Bradley Cooper, John C. Reilly, Glenn Close, Benicio Del Toro

Nincsenek megjegyzések: